“Még a végén büszke leszek rád, senki se tanult meg az anyja hasában sütni!” -hangzott a (szerintem) dicséretnek szánt mondat. Igen, tegnap volt az édesapám születésnapja, én meg önfeláldozóan sütöttem neki egy tortát. Nincs neve tortát. És magam ismétlem, de megint csak rá kell jönnöm, hogy ha az embernek nincs terve, vagy adott esetben egy jó receptje, akkor nem feltétlen a siker. Persze azt tudtam kábé, hogy citromos lesz, meg csoki lesz a szélén, de itt megállt a tervezés. Amikor ott álltam, akkor szórtam a keverőtálba mindent, mint bolond a lisztet. Az lett, hogy finom citromtorta helyett sikerült – én okos citromaromát használtam – vécéillatosító ízű tortát csinálni. Mindegy, azt mondták jó. Ennyit a tudományomról. Néha legyünk tehát konzervatívak, főleg ha egy szülinapi tortáról van szó, és ragaszkodjunk a szabályokhoz. Nem egy esetre emlékszem, amikor a ballagásra szánt emeletes, puccparádé, nem túl stabil pörkölttorta (értsd cukor-dió/grillázstorta) a kocsiban összerogyott… marha ciki megmagyarázni, hogy ez egy torta volt, most meg olyan mint egy építkezés- OSB lapok egymásra szórva.
Szép napot, jó pihenést, magamnak mesenézést 😀
Pacsi P
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: