Írtam a diétáról ugyebár. És nem csak írtam, jelen van a mindennapjaimban minden percben, órában. Nos, a húsvétig tartó negyven napos böjtben kiváló alkalom nyílik mindenkinek a megszorításokra, arra, hogy egy kicsit meghúzzuk a nadrágszíjat. Nem csak képletesen, hanem ha minden jól megy a valóságban is.
Ma reggel ráhuppantam Mérleg Úrra és láss csodát a hetes után egyes volt.. alig hittem a szememnek. Mi tagadás, ha jobban belegondolok, azért nem zúdítottam magamra mostanság túl sok ételt, illetve kenyeret/kalácsot…sőt.
Valahogy mindig szerettem enni, és naná hogy nem az uborkaszeleteket meg a sovány csirkemellsonkát… hanem a melegszendvicset, a tésztát, anyuci isteni süteményeit…mamáim rétesét, kalácsait, kifliket, buktákat, linzerkarikákat, málékat, lángosokat, fánkokat… Ugye érted, kedves olvasó. Egész álló nap valami étel volt a kezemben, ha nem a kezemben, a számban.. Így azért nehéz nem meghízni. Sikerült is 16 évesen 102 kg-ig tornásznom a súlyom. Igen, nem írtam el. Ennek ellenére persze nem gondoltam soha, hogy én kövér lennék. Aztán volt egy dühítő helyzet, amikor is az új farmeromban behuppantam a kocsiba, az azonnal szétrepedt a combomon. 😀 Ja, akkor nem nevettem. Akkortájt kezdtem el fogyókúrázni, de csak mert anyám zargatott vele. Valahogy kevesebbet ettem, néha lejártam a kondiba, ilyesmi, aztán 78 kg-ig csökkent a súlyom.
Nem volt ez tartós, ne gondold kedves olvasó! Szépen újra 86-89 kg lettem. Majd találkoztam a kedves párommal, mondhatom, hogy az ó hatására, de a valóságban inkább a csakazértismegmutatom érzéstől vezérelve nekiálltam sportolni. És diétázni. Ennek egy éve. Nyárra 68 kg lettem, csodaszép barnaságom még jobban rásegített(azért sohasem voltam zörgőcsontú hableány, sajnos). Tényleg jól állt a tengerpart.
Aztán persze tél lett megint, karácsony, ilyesmi, én meg majd 75 kilós… a többit tudjátok, hiszen ez a jelen!
Nem akartam életrajzi regényt írni, csupán a tisztánlátás kedvéért.
Pacsi P
