Vannak dolgok mindnyájunk életében, amelyekről próbálunk tudomást sem venni, de ugye attól még megmaradnak. Nem beszélünk róla, nem gondolunk rá, sőt el is szeretnénk felejteni sok esetben. Örökre. DE! Ugye nyilvánvaló, hogy azért nagyon kevés az a lappangó probléma, mely egyszer csak ne törne felszínre. Akkor kétségbe eshetünk, jajveszékelhetünk, sőt továbbra is tologathatjuk, vagy szépen szembenézhetünk vele. Ám minden esetben rosszabbul járunk, mintha a kezdetektől tudomást vettünk volna róla, kidolgoztunk volna egy tervet a megoldására. Minden egyéb esetben csak kényszermegoldás lehetséges.
Velem mindig ez történik… Nem akartam tudomásul venni, hogy felsőoktatási intézményt kell választani, hogy szakdolgozatot kell írni, hogy nyelvvizsgázni kell, hogy a kedves párom külföldre távozik- most spec erről van szó.
Tehát tudom hogy meg fog történni, de ügyet sem vetek rá… nagy baj. Ilyenkor kifolyik az ember kezéből az idő, mintha csak egy pislantás lenne egy nap, egy hét, egy hónap. Valamiféle védekezés lehet ez részemről… önzőség, hedonizmus, irigység, lustaság. Igen.
Mindig megfogadom, hogy másképp lesz, hogy a következő felmerülő megpróbáltatást nem halogatom, nem másra hárítom. Mára a lényeget is megfogalmaztam magamban: Tudatosság!
Az élet minden területén szükség van – nekem legalábbis, mások jól elvannak nélküle egy életen át – tudatosságra, tervekre, tervezésre, sokszor folyamatábrára 😀 na jó vicceltem.
Azt mondják a bölcsek, az okos ember más, a buta a saját hibájából tanul. Nos, én egyikből sem…
Azt szoktam mondani, mikor megkérdezik, tudok-e főzni: elméletben nagyon jól főzök…
nos, az élet más részén is megállja a helyét a kijelentés, ELMÉLETBEN.
A legközelebbi viszont olvasásig kívánom a legjobbakat
Pacsi P
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: